Egy rövid áttekintés a 22colors sokféle szolgáltatásáról

A németek számára sokat mond az a név: ” 22colors “, hiszen ezt a céget Nils Klippstein egy fős cégével azonosítják. Teljesen egyedül dolgozik, mint rendező, operatőr vagy hangmérnök, és pontosan ezért hihetetlenül kedvező árak várák azokat az ügyfeleket, akik imázs filmet, programajánló videót, reklámfilmet vagy netán termék bemutatót szeretnének készítettni.

Ennek a sokoldalúságnak az előnye vevői szemmel nézve a következő: nem kell további költségekre számítani, amelyek a munkatársak és a Highend technika finanszírozására fordít a többi vállalkozás. Ettől annyira kedvező Klippstein ajánlata a versenytársakkal szemben.

A tehetség ellenére azért az összes feladat sok lenne egy embernek, ezért más studiókkal és független operatőrökkel működik együtt, de még így is alacsonyan tudja tartani az áraikat.

A honlapon nem szerep árajánlat, mert véleménye szerint minden ügyfél elképzelése, igénye más, nem szabad keretek közé szorítani, így e-mailben vagy telefonon érdemes egyénre szabott kalkulációt kérni.
(Forrás: 22colors)

Diese Icons verzweigen auf soziale Netzwerke bei denen Nutzer neue Inhalte finden und mit anderen teilen können.
  • Digg
  • del.icio.us
  • MisterWong
  • YahooMyWeb

Hozzászólás:

Mielõtt elküldené hozzászólását, kérem adja meg az ellenõrzési kódot. Amennyiben nem tudja elolvasni,
kattintson a képre, és egy új kódot kap.

 



Hozzászólását ellenõrizzük, és csak azután tesszük közzé.



VideoPagesTalk.com :: Az epresenter


Beszélő honlapok a Frischer service-től A VideoPagesTalk.com honlapját 2008 február 11-én indították el útjára, tehát még ingen fiatal, de ezt a honlap felépítésén is észre lehet venni. Mindeddig csak három menüponttal rendelkezik: Home, Actors és Contact Us, azaz főoldal, színészek és kapcsolatok. A weboldal kivitelezése egyszerű, lényegre törő, ezáltal kiemeli a termék pontos szerepét, bár meg kell ha [...]

Ispokesperson.com :: Videó reklám


Vevőcentrikus reklám az online videók által Az Ispokesperson.com ismét az Onsitevideos.com franchise vállalata, és mint a My-Presenter-ről, erről is beszámolunk Önöknek. Az Ispokesperson.com 2007 februárjában alakult, és az együttműködés jegyében olyan kulcsszavakkal vértezte fel magát mint a spokesperson video, a virtual spokesperson, a web commercials, a video salesperson, a internet spokesperson vagy a web spokesper [...]

Onsitevideos.com :: Flash animációk és emberek


" The human experience. Online.® " Az Onsitevideos.com a legtöbb ember számára egyenlő az online előadók fogalmával - legalábbis angol nyelvterületen. Az Onsitevideos.com szerényen és öntudatosan mutatja be magát - és ezt az öntudatot nyugodtan elnézhetjük a vállalkozásnak, hiszen az ötlete és koncepciója az egész világon sokakat meggyőzött, kis cégeket és studiókat, akik franchise-ban működnek együtt vele. [...]

WebVoiceandVideo.com :: Ingatlanok rekláma


Kényelmes ingatlankereső az interneten keresztül A WebVoiceandVideo.com egy olyan vállalkozás, elyik az ingaltanok online marketingjére és különösképpen az erikai piacra szakosodott. Ha röviden szeretnénk összefoglalni pontosan mitől más ez a cég a versenytársainál, akkor meg kell említenünk, hogy a legújabb technológiát és fejlesztéseket alkalmazza az úgynevezett streing video területén, ellyel ügyfelei s [...]

22colors.de :: Videóprodukció


Egy rövid áttekintés a 22colors sokféle szolgáltatásáról A németek számára sokat mond az a név: " 22colors ", hiszen ezt a céget Nils Klippstein egy fős cégével azonosítják. Teljesen egyedül dolgozik, mint rendező, operatőr vagy hangmérnök, és pontosan ezért hihetetlenül kedvező árak várák azokat az ügyfeleket, akik imázs filmet, prograjánló videót, reklámfilmet vagy netán termék bemutatót szeretnének [...]

Flash ROM


Flash ROM (angol kifejezés: Read Only Memory) egy olyan adattároló eszköz, ely csak olvasható adatok tárolására alkalmas. Tartalma nem változtatható, a gyártó által megadott eredeti adatok végérvényesek. Az ebben a chip-ben tárolt adatokat korlátolt ideig (áltagban 20 évig) képes megőrizni kikapcsolt állapotban. Progrok (pl. BIOS, firmware) illetve a progrokhoz tartozó beállított értékek tárolására hasz [...]

Videó art


A videó art alatt azt a művészetet értjük, elynek elkészítése során a videó technikát használják fel, azaz a műveket egy videóberendezés keretében vagy egy videóprogr formájában mutatják be. A videóművészet egyedisége abban rejlik, hogy a képet azonnal ellenőrizhetjük, vételenségig sokszorosíthatjuk ugyanabban a minőségben, illetve lehetőség nyílt arra, hogy a digitális képet manipulálhassuk torzítá [...]

Flash oldalak :: A Flash-díj kitüntetettje


A német győztes: Bergnn Metallbau GbR A tavaly szeptember 19-e és 21-e között Bostonban megrendezésre került Flashawards. 3D kategóriában a német Bergmann Metallbau GbR honlapja nyerte el az első helyet. Az oldal tükrözi a cég dinizmusát, a technika segítségével betekintést nyújt a különböző munkafázisokba. A 3D-ben felépített weblap azt az érzést kelti, hogy valóban a helyszínen vagyunk. A választott [...]